Mivel vonták be a honfoglalás kori szablyák markolatát?

A Jász Múzeum és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem összefogásának köszönhetően az utóbbi években jelentősen megnőtt a honfoglalás kori régészeti lelőhelyek száma a Jászságban. Míg 2016-ban csupán 15 helyszínt ismertünk, addig a helyi régészek irányítása mellett dolgozó fémkeresős önkéntesek bevonásával ma már 49 lelőhelyről van adatunk. A megbolygatott temetők megmentésébe, feltárásába, restaurálásába az elmúlt 3 évben a Salisbury Kft. is bekapcsolódott.

2021 nyarán a munka szenzációs eredménnyel folytatódott: Jászjákóhalma határában egy olyan 10. századi szablya került elő, ahol a gondos restaurálásnak köszönhetően a markolaton szervesanyag borítás nyomait sikerült felfedezni. Restaurátoraink, a markolat fa borításának mikroszkóp alatt, rétegről-rétegre történő, aprólékos mechanikus tisztításakor fedezték fel a kiemelkedő jelentőségű szerves maradványt. A restaurálás és konzerválás során kollégáink mindvégig arra törekedtek, hogy a tárgy által hordozott maximális információ megőrizhető legyen. A szablya restaurálása során a legnehezebb feladatot a szerves maradvány megőrzése jelentette a vas állapotának stabilizálása, konzerválása mellett.

Az előzetes vizsgálatok arra mutattak, hogy talán itt is egy állati bőr bevonat lehetett. Eddig összesen három hasonló lelet volt ismert, melyeken az 1930-as évek óta, a leghíresebb és legjobb állapotban fennmaradt 10. századi fegyver, a bécsi szablya vizsgálatai nyomán a kutatás hagyományosan rájabőr bevonatot rekonstruált. Ezeket azonban egy kivételével nem vizsgálta korábban biológus szakember. Így a jászjákóhalmi bőrlelet meghatározásába a bécsi Naturhistoriche Museum, halbiológusát is bevonták kollégáink.

Ebben az esetben pontosan sikerült meghatározni, hogy a szerves maradvány nem rája, hanem vágótok bőre, annak is a gerince és a középvonala közötti részéről szárzmazik. Ez a halfajta a Fekete-, az Azovi- és a Kaszpi tengerben, valamint az oda ömlő folyók vízrendszerében fordul elő. A folyamszabályozások előtt Magyarországon, a Tiszában is fellelhető volt. A vizsgált korszakban virágzott a halak és az azokból előállított termékek kereskedelme Kelet-Európában, a honfoglalók halászatáról, illetve halfogyasztási szokásairól azonban eddig semmilyen adatunk nem volt. 

Így a szerencsésen megfigyelt jászjákóhalmi lelet egy sor további kérdést és kutatási irányt vet fel a magyarok elődeinek kutatásával kapcsolatban. Érdemes lesz a jövőben megvizsgálni ennek fényében a korábbi hasonló leleteinket, hogy valóban rája bőréről van-e szó. A szablyák markolatának ilyen borítása úgy tűnik sokkal általánosabb lehetett, mint azt korábban gondoltuk, csak a vékony szervesanyag könnyen megsemmisült a földben. Végezetül pedig kutatás tárgya kell, hogy legyen a jövőben a halbőrök kereskedelméről szóló kora középkori írott források tüzetes áttekintése, mely a korabeli magyarok keleti kapcsolatrendszerét is új megvilágításba helyezheti.