Megmentik Magyarország legnagyobb római kori mozaikját

dec 9, 2020

Közel kétezer éves padlómozaikot restauráltunk, amin egykor római császárok lépdeltek.

Magyarország legnagyobb, összefüggő római kori mozaikja a 4. században a Savariában (mai nevén Szombathelyen) emelt helytartói palota padlózatát díszítette és legalább négy római császár lábnyomát őrzi. Az európai viszonylatban is jelentős műtárgyat cégünk szakemberei restaurálták.

A felújítás, konzerválás és a sótartalom kivonása után a mozaik csodálatos, friss színeket kapott. A műtárgyegyüttest több anyagból, többek közt zöldpalakőből, tégladarabokból, apró márványkockákból készítették el csaknem kétezer évvel ezelőtt, a felületét az üvegmozaikszemcsék tették csillogóvá.

A műtárgy történetéről, restaurálásának körülményeiről több sajtóorgánum is cikkezett, az alábbi linkeken érhetők el a megjelenések, fotókkal, videókkal illusztrálva.

Római kori mozaik

Az origo.hu így számolt be a monumentális mozaikról

„A padlózatot, az ókori római városokra (Aquileia, Grado) jellemző motívumokkal díszítették, de a mozaikon máshol nem ismert minták is megjelentek, ezek az elemek valószínűleg helyi mesterek munkái” – mondta az origo.hu-nak Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója. A teljes cikket erre a linkre kattintva olvashatja el.

“Egyedi szimbólumokat is találtak a mozaikpadlóban” – írja a Világgazdaság

A restaurátorok és régészek számára a legnagyobb munka a gézrétegekre könyvkötészeti ragasztóval rögzített mozaikszemek felszedése volt – nyilatkozta Kőfalvi Vidor kollégánk, a Salisbury Archaeology restaurátora. A növényi ornamentika mellett néhány egyedi szimbólum (rozetta, és Salamon-csomó) is kirajzolódik- tette hozzá a szakember a Világgazdaságnak. Erről bővebben itt olvashat.

A római kori műtárgy megmentéséről videós interjút készített az RTL Híradó

“Még egy évet nem bírt volna ki – most egy restaurátor-csapat dolgozik azon, hogy megmaradjon. A mozaikpadló felújítása – melyen anno négy császár is lépkedett – a végéhez közeledik. Az akkori állapotról készített videós híranyagot az RTL Híradó. Az interjút az alábbi linken tudja megnézni. 

Római kori mozaik

“Kőkockákból csodavilág” – így jellemezte az art7.hu a restaurátoraink nem mindennapi munkáját.

A cikkben Kőfalvi Vidor kitér arra, hogy a mozaik darabjai új hordozókra kerültek, amely nagyon erős, üvegszálas-műanyag sejtszerkezetű, ezért például a repülőgépek padlózatánál is ezt használják. Emellett megemlítette, hogy milyen praktikusak építkeztek a rómaiak, hiszen padlófűtés volt ez alatt is. A teljes cikket itt tudja elolvasni.

A kultura.hu is beszámolt a mozaikpadlóról

“A mozaikpadló-töredékek 1938-ban, a püspöki palota kertjének átalakításakor kerültek elő. A régészek csak mintegy 100 négyzetmétert tudtak megmenteni a 663 négyzetméter alapterületű fogadóterem padlózatából, mivel a római romok fölé épült középkori vár vizesárkát a padlózatba ásták, és emiatt a mozaik nagy része tönkrement.” – A megmentés körülményeiről bővebben itt tud olvasni.

További sajtómegjelenések

Egyedülálló fibula lelet Baden-Württembeg tartományban

Egyedülálló fibula lelet Baden-Württembeg tartományban

Római kori villa feltárása Németországban Baden-Württemberg tartományban egy római kori villa rustica központi lakóépületét tártuk fel, mintegy 2.500 m² felületen. A lejtőre emelt kőépület sorsát valószínűleg egy természeti katasztrófa pecsételte meg, északi falát...

Magyar régészeti sikerek szerte Európában!

Magyar régészeti sikerek szerte Európában!

Cégünk sikereiről és a régész szakma sajátosságairól közölt cikket a Magyar Nemzet “Hazai magáncégek számos régészeti feltáráson dolgoznak. Ők ástak ki például egy Európa legnagyobbjai közé tartozó avar kori vasműves telepet Zamárdiban. Magyar régészek ásnak a...

Az ezernél is több csontvázon kívül másnak is örülhetnek a kutatók

Az ezernél is több csontvázon kívül másnak is örülhetnek a kutatók

Ezernél is több csontváz és számos kuriózum.Az épülő M30-as nyomvonalán, Encs határában végeztünk régészeti ásatást, amely során az ország legnagyobb bronzkori temetőjét tárták fel régészeink. A feltárt temetkezési hely körülbelül 3600 éves lehet, és az egész középső...