Kiállítás nyílt „Tarsolylemezek – A honfoglaló elit kincsei” címmel
A mai napon a Salisbury kiemelt támogatásával megnyílt a „Tarsolylemezek – A honfoglaló elit kincsei” című kiállítás Szentendrén. Az ünnepélyes megnyitón több munkatársunk is szakmai előadást tartott.


A kiállítás szenzációja, hogy nemcsak a nagyközönség, de a szakma is most láthatja először együtt az összes magyarországi intézményben őrzött tarsolyt, kiegészülve a pátyi honfoglaláskori temetőben nemrég feltárt két lelettel, melyeket a Ferenczy Múzeumi Centrum megbízásából tártunk fel.
A feltárási munkálatok mellett a tarsolylemezek restaurálását és a leletek teljes természettudományos vizsgálatát is cégünk munkatársai végezték.
Az érdeklődők a kiállítást a Művészetmalomban, Szentendrén, a Bogdányi út 32. szám alatt tekinthetik meg.
Híreink
Harmadik ütem Pátynál – több száz avar kori sírt tárunk fel
Idén kezdtük a harmadik feltárási ütemet a HelloParks területén, ahol az eddigi feltárások alapján is szintén több száz sír található.
Trágár levél, amiben egy akadémikust is elragadtatott a hőség
A forróság gyakran veszi el az ember eszét, és még a köztiszteletben álló embereknek is akadnak olyan beszólásai, amelyek nem jellemzők rájuk.
Interjú ügyvezetőnkkel, Hoffmann Józseffel
Az állam és a piac viszonyáról, a csúcstechnika szerepéről a régészetben, valamint az idei szentendrei konferencia kapcsán nagy nyilvánosságot kapott pátyi feltárások részleteiről beszélgetett a tudas.hu újságírója ügyvezetőnkkel.