Elindult műtárgyvédelmi asszisztens képzésünk
Tavaly év végén elstartolt, sőt már javában zajlik műtárgyvédelmi asszisztens képzésünk, amely nem titkoltan a restaurátorképzés előszobája.
Oktatóink között neves hazai restaurátorművészek sorakoznak, akik közül többen a Képzőművészeti Egyetem restaurátorképzésén is oktatnak, a legnagyobb múzeumokban dolgoznak, vagy hosszú évek kitartó munkájával építették fel saját vállalkozásukat.

Nem titkolt szándékunk továbbá, hogy tanulóinknak kedvet szerezzünk az egyetemi felvételihez, hogy később esetleg maguk is diplomás restaurátorművészeink táborát gyarapíthassák.
Tanulóink sok egyéb mellett az alábbi területekkel ismerkedhetnek meg: restaurátor elmélet és etika, állati vázrészek, műtárgykörnyezet, fém, fa, bőr, textil, szilikát (kerámia, üveg, porcelán), papír anyagtan és gyakorlati restaurálási ismeretek, régészeti alapismeretek, mozaik, freskó, szekkó, kőzetek és ásványok, tárgyrajz és mintázás.
Híreink
Kiállítás nyílt “Tarsolylemezek – A honfoglaló elit kincsei” címmel
A mai napon a Salisbury kiemelt támogatásával megnyílt a “Tarsolylemezek – A honfoglaló elit kincsei” című kiállítás Szentendrén. Az ünnepélyes megnyitón több munkatársunk is szakmai előadást tartott.
Kincseket rejtettek a bolygatatlan avar kori sírok
Berta Norbert régészünk segítségével összegyűjtöttük az eddigi legfigyelemfelkeltőbb felfedezéseinket a honfoglalás kori magyarokról.
A honfoglaló magyarok nyomában: legemlékezetesebb feltárásaink
Berta Norbert régészünk segítségével összegyűjtöttük az eddigi legfigyelemfelkeltőbb felfedezéseinket a honfoglalás kori magyarokról.