22+

nemzetközi együttműködésben megvalósult régészeti project.

100+

nagyfelületű régészeti feltárás

100

főből álló, állandó szakember-
gárda

Rólunk

A Salisbury Archaeology a régészet és műtárgyvédelem terén Európa egyik meghatározó vállalkozása. Nemzetközi cégcsoportként számos országban a régészeti munkák valamennyi fázisához, valamint az örökségvédelem egyéb területeihez kapcsolódva, a legkorszerűbb technológia segítségével nyújtunk szolgáltatásokat.

Filozófiánk

A régészet közös múltunk megismerésének kiapadhatatlan forrása, ezért kutatási eredményeinket a társadalmi hasznosulás céljából a nagyközönség számára is folyamatosan hozzáférhetővé tesszük, a modern kor követelményei szerint, már a közösségi média eszközeivel is. Beszámolunk róla, hogy a régészeti feltárások során milyen felfedezéseket tettünk, mi jellemezte az elmúlt korok mindennapjait, és ezek egyes aspektusai hogyan élnek tovább a jelenkor társadalmában.

Ahol jelen vagyunk

Cégünkről

  • 7.500.000 m2 geofizikai lelőhelykutatás
  • több mint 100 nagyfelületű régészeti feltárás
  • 3.000.000 m2 megelőző feltárás
  • 70.000 m2 többrétegű városi feltárás
  • folyamatosan bővülő, nemzetközi régész csapat (holland,
    francia, német, osztrák, horvát és magyar szakemberekkel)
  • közel 100 fős, állandó szakember-gárda
  • 5 restaurátor, korszerűen felszerelt laboratóriumok
  • széleskörű tudományos vizsgálatok
  • kiállítástervezés és építés
  • örökségvédelmi projektek a Lascaux barlangtól
    a mezopotámiai tellekig

Történetünk

Nemzetközi
tevékenység

Nemzetközi csapatunk

Tudományos-technikai beruházásaink, valamint biztos gazdasági hátterünk széleskörű szakmai együttműködéseket tesz lehetővé, ahol egy hatékony, nemzetközi csapat dolgozik együtt. Kutatóink szakértelmének köszönhetően országhatárokon átívelő tudományos munkák és megbízatások születtek.

Együttműködések

Az egyes országok dokumentációs protokolljában jártas régészek, terepi szakmunkatársak és a tudományos utómunkát végző szakemberek alkotják nemzetközi csapatainkat. Ezen együttműködések során a régészeti hagyományokkal rendelkező országok kutatói tapasztalatokat cserélnek, ami gyümölcsöző eredményekkel jár. Ezáltal az egyes tudományos problémák és örökségvédelmi feladatok új megvilágítást nyernek.

Szakmai szervezet

A Salisbury Archaeology egy olyan szakmai szervezet, ahol magasan képzett, sokoldalú és kreatív munkatársaink segítségével újszerű, értékes szellemi tartalmat teremtünk. A nemzetközi együttműködés kiszélesítése érdekében az Európai Unió több országában és UNESCO projektekben egyaránt részt vállalunk a régészeti kutatásokból.

Társadalmi szerepvállalás

Célunk többek között szakmai projektek, kiállítások, kiadványok, konferenciák, lelet- mentések és tervásatások szponzorálása. Létrehoztuk a VICUS TEUTO Örökségvé- delmi Alapítványt, amely támogatja az arra érdemesnek tartott elképzeléseket. Az ala- pítványon keresztül nemzetközi ösztöndíjat biztosítunk több egyetemi szintű képzésben részt vevő régész és restaurátor hallgatónak Európában, finanszírozva szakirányú, poszt- graduális képzésük költségeit.

Számos ismeretterjesztő és múzeumpeda- gógiai eseményt szervezünk. A gyermekek- nek szóló programjaink alkalmat biztosítanak arra, hogy a fiatal generáció érdeklődését is felkeltsük a történelem iránt, de hiszünk ab- ban, hogy a régmúlt történetei nemcsak a gyerekekhez, hanem mindenkihez szólnak.

Kapcsolat

Árajánlatkéréshez kérjük adja meg a lent kért adatokat, és kattintson az
Ajánlatkérés küldése gombra.

Social media

Seguiteci sulle nostre piattaforme di social media!