Az osztrák A5 autópálya utolsó ütemének régészeti munkáit végezzük

Egyedüli külföldiként nyújtottunk be pályázatot az osztrák állami autópálya építtető és üzemeltető ASFINAG egy régészeti tenderére májusban. A megbízást szeptemberben elnyertük, így Drasenhofen mellett két lelőhelyen mintegy 20 ezer négyzetmétert kutatunk át, másik két területen, kb. 55 ezer négyzetméteren pedig régészeti megfigyelés és megelőző feltárás a feladatunk.

A Bécs-Brno között épülő A5-ös autópálya az osztrák fővárost fogja összekötni a cseh határral. Az építkezés 2007-ben kezdődött el a bécsi kivezető szakasszal, most a második ütem fejeződik majd be Schrick-Poysbrunn között, 25 kilométeren.

Mi a Poysbrunn és az osztrák-cseh határ között épülő utolsó, 9 kilométeres szakasz munkáiba kapcsolódunk most be. Mintegy 75 ezer négyzetméteren fogunk végezni megelőző feltárást és régészeti megfigyelést a Drasenhofen települést elkerülő út nyomvonalán.

Az osztrák régészeti előírásoknak megfelelően 2016 novemberében és decemberében a területen már végeztek próbafeltárást. Az ennek során talált leletek alapján valószínűsíthető, hogy a felső-paleolitikum vadászainak hagyatékát fogjuk feltárni.

A munkákat Tännau mellett kezdtük októberben, ahol megelőző régészeti feltárásra vonultunk ki. Már az első hetek gépi humuszolása és bontási munkálatai is érdekes leletegyütteseket tartogattak.

Az egyes szelvény déli szakaszán egy 18. század végén elpusztult vidéki gazdaság gödrei és hús füstölésére szolgáló melléképületei kerültek elő. A húsfüstölő két különálló szeparéból állt: egy négyszögletes alapú, enyhén lejtős munkagödörrel és egyszerű sátortetős lefedéssel ellátott égető térből, és egy valószínűleg ún. „Blockbau” felmenő falazattal ellátott kisebb épületből. A két helységet egy közvetlen csatorna kötötte össze, ahol csak a meleg füst tudott az egyik helyiségből a másikba átáramolni.

A következő hetekben folytatjuk a gépi humuszolást a dombhát déli irányába, ill. elkezdjük a hatos szelvény paleolit lelőhelyének kézi kutatását.

Comments are closed