Az ezernél is több csontvázon kívül másnak is örülhetnek a kutatók

nov 25, 2018

Ezernél is több csontváz és számos kuriózum.

Az épülő M30-as nyomvonalán, Encs határában végeztünk régészeti ásatást, amely során az ország legnagyobb bronzkori temetőjét tárták fel régészeink. A feltárt temetkezési hely körülbelül 3600 éves lehet, és az egész középső bronzkorról adhat hiteles információkat. 

A feltárt sírok száma 1200-1300 fölött van, emellett még körülbelül 800 ember maradványait tudtuk a felszínre hozni. Ez óriási eredmény és elképesztő rekord, azonban a temetőben talált leletek mellett további, kuriózumnak számító tárgyakat is találtunk. 

A nagy horderejű feltárásról a HírTV is közzétett egy videós híranyagot

Munkatársunk, az ásatást vezető Dávid Áron a következőképpen nyilatkozott: „Ez most eddig úgy néz ki, hogy szenzáció. Tehát nagyon jó, nagy sírszámú temetőről van szó, több mint ezer, 1200-1300 sírnál tartunk jelenleg, amit feltárhattunk a nyomvonal építéséhez kapcsolódó területeken” 

Emellett kitért a feltárás jelentőségére is: „Úgy néz ki, hogy a következő húsz év bronzkor kutatásának egyik alappillére lesz ez a temető. A leletanyag, illetve a restaurálás, a dokumentáció elkészülése után sokkal közelebb leszünk a most elképzelt nagy durranáshoz, ha lehet ezt így mondanom.”

A cikkből megtudhatjuk még, hogy milyen leleteket találtak a régészeink: ”A sírokból előkerült egy elektron hajkarika, és egy hatalmas méretű agyag kocsimodell. Ugyanilyen különlegességnek számít a vörös okkerrel kikent sírgödör, a legfrissebb lelet pedig egy körülbelül 3600 éves bronz nyélhátas fokos.”

A HírTv által közölt teljes cikket itt tudja elolvasni.

“Több ezer csontvázat találtak a 3-as út mentén” címmel közölt cikket a boon.hu is a feltárásról.

További sajtómegjelenések

2020-1.1.2-PIACI KFI pályázati program előrehaladása

2020-1.1.2-PIACI KFI pályázati program előrehaladása

A Salisbury Kft. 2023 júniusának végén sikeresen lezárta a 2021 júliusában megkezdett pályázati program második munkaszakaszát is, melyben látványos előrelépés történt a kiterjesztett információs modell (EIM) létrehozásában.Az aszófői 3D és geofizikai mérések...

NKFIA projektindító sajtóközlemény

NKFIA projektindító sajtóközlemény

A Salisbury Régészeti Korlátolt Felelősségű Társaság megkezdte az „Átfogó, integrált rendszerben működő, EIM - kiterjesztett információs térmodellezés szolgáltatási technológiájának kifejlesztése” című 2020-1.1.2-PIACI-KFI-2021-00254 azonosítószámú kutatás-fejlesztési...

Átadták az ICOMOS-díjat elnyert szögligeti Szádvárat

Átadták az ICOMOS-díjat elnyert szögligeti Szádvárat

Pünkösd vasárnap adták át a Nemzeti Kastély- és Várprogramban megújult szögligeti Szádvár fejlesztését. Az ICOMOS-díjjal kitüntetett munkálatok a Nemzeti Örökségvédelmi és Fejlesztési Nonprofit Kft. megbízásából kezdődhettek meg, a helyi Szádvárért Baráti Kör...